Számadó Napon jártunk
Pályaorientációs munkánkat segíti az idén XXV. alkalommal megrendezett Bihari Számadó Napok Berettyóújfaluban. Ebben az évben a 7. osztályos tanulóinknak volt alkalmuk szervezett formában ellátogatni a rendezvényre, ahol megismerkedhettek a helyi és a környékbeli kézművesek saját készítésű termékeivel az élelmiszertől a dísztárgyakig. A gyerekek lehetőséget kaptak a kiállított finomságok /méz, sajtok, mézeskalács/ kóstolására is. Megcsodálták a méltán híres furtai hímzéseket, a derecskei szűrdíszítő mester remekeit. Jó alkalom nyílt arra, hogy megismerkedjenek a városban megtalálható középfokú intézményekkel, az azokban elsajátítható szakmákkal. Kérdezhettek az ott tanuló diákoktól, számos prospektust begyűjtöttek az intézményekről, melyet otthon a szülőkkel tudnak tanulmányozni. Ingyenes egészségügyi szűrésekre – vérnyomás, vércukorszint mérés - is lehetőségük volt az arra vállalkozóknak. A kiállításokkal párhuzamosan a helyszínen felállított színpadon szakmai előadásokat hallgathattak az érdeklődők.
Gördülő energia
2023. október 12-én A Magyar Villamos Művek által támogatott "Gördülő Energia" programnak köszönhetően intézményünk tanulói is részt vehettek egy nagyon érdekes, rendhagyó fizika órán. Tóth Pál tanár úr érdekes, látványos kísérletekkel varázsolta el nemcsak a fizikát tanuló 7. és 8. osztályos diákjainkat, hanem a kisebbeket is. A másfél órás interaktív előadás keretén belül megmutatta, hogy a fizika nem száraz tudomány, hanem mindennapjaink szerves része, ráadásul érdekes és egyben szórakoztató is. A tanár úr mobil laboratóriumának köszönhetően olyan fizikai kísérleteket mutatott be, amilyeneket fizika órán ritkán vagy egyáltalán nem láthatnak a gyerekek. Az előadó egy kis időre a Csodák palotájává varázsolta iskolánk auláját. A folyékony nitrogénnel, héliummal, generátorral bemutatott kísérletek teljesen elvarázsolták iskolánk tanulóit. A kísérletek mellett szó volt Pitagoraszról, Tesláról, Edisonról, tudománytörténeti és zenei érdekességekről is. Nagyon köszönjük, hogy iskolánk is részese lehetett ennek az élménynek, melynek eredményeképp a fizika tantárgy egy kicsit közelebb kerülhet tanítványainkhoz.
Hőseinkre emlékeztünk
Október 6-án, az Aradi Vértanúk Emléknapján, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégzett 13 vértanúra, valamint az ugyanezen a napon, Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk. Az ünnepi műsorral hagyományainkhoz híven a 4. osztályos tanulóink készültek. Felkészítő pedagógusok: Harasztosiné Daróczi Erika
Mezei futóversenyt rendeztünk a zsákai Rhédey kastély kertjében
A körzet iskoláinak legjobb futói gyűltek össze 2023. 10. 03-án a zsákai sportpályán. Négy település /Komádi, Furta, Csökmő, Zsáka/ iskoláinak fiatal sportolói mérkőztek meg egymással a diákolimpiai versenyrendszer keretében mezei futás sportágban. A sportrendezvény megkezdésekor Papp József és Duró István testnevelők köszöntötték a versenyzőket, ismertették a versenyszabályokat, bemutatták a pályát. Felhívták a tanulók figyelmét a sportszerűség betartására. Ezt követően bemelegítő gyakorlatokkal készültek a futók a megmérettetésre. Az 58 versenyző négy korcsoportban teljesítette a versenykiírásban meghatározott távokat.
A legkisebbek kezdték a versenyt, ők 600 m-es futótávot teljesítettek. A szurkolók hangos biztatása segítette a kis sportolókat. A nagyobbaknak hosszabb távokat kellett teljesíteni, amit nagyszerűen megoldottak. A kastélykert árnyas fái alatt gyönyörű környezetben, nagyon szép időben küzdöttek a versenyző tanulók a helyezésekért. Sportszerű versenyzést láthattunk, ahol az állóképességről és kitartásról tettek tanúbizonyságot a gyerekek. A verseny végén a szervezők értékelték a diákok teljesítményét, és megköszönték a felkészítő nevelők és a segítők munkáját. A legkiemelkedőbb eredményt elérő sportolók oklevéldíjazásban részesültek. A jó hangulatú verseny után kicsit elfáradva, de boldogan indultak haza a fiatal versenyzők.
Eredmények
Bővebben: Mezei futóversenyt rendeztünk a zsákai Rhédey kastély kertjében
Egész héten sportoltunk
Szeptember utolsó hete hagyományosan a sport jegyében telik a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskolában. Így volt ez az idei tanévben is. A hetet sportdélutánnal kezdtük, ahol játékos sor- és váltóversenyen mérethették meg magukat tanulóink, valamint lehetett ugrókötelezni, hulahopp karikázni, focizni. Kedden Csökmőn találkoztak a körzet iskoláinak (Körösszakál, Zsáka, Csökmő, Komádi I. Komádi II.) csapatai. Labdarúgás sportágban négy korcsoportban mérkőztek meg egymással a
tanulók. A versenyen iskolánk csapatai eredményesen szerepeltek, mindenki felállhatott a képzeletbeli dobogó valamelyik fokára. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, kellemesen elfáradtak. Sokat beszélgettek, ismerkedtek egymással.
Szerdán a „Mozogj sokat, gurulj velem!” mottó jegyében rollerrel mérték össze gyorsaságukat a tanulók. Az iskola pályáján kialakított akadálypályát kellett minél gyorsabban teljesíteni. A hangos szurkolás nagyon jó eredmények elérésére ösztönözte a gyerekeket. Csütörtökön a gyönyörű őszi napsütésben gyalogtúrára indultak a természetet kedvelő gyerekek. Ez a program az ökoiskolai munkatervben is szerepel. 38 diák 2 nevelővel indult a határba, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területének egy kicsiny részét bebarangolják. Útközben összeszedték a szemetet, szerencsére illegális szemétlerakóval nem találkoztak. Pénteken az Európai Diáksport Napjához csatlakoztunk. Az iskola minden tanulója szép környezetben, a Rhédey kastélyhoz tartozó kertben teljesítette a 2023 m távot.