Üdvözöljük a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola honlapján

Drónok a levegőben

2022. június 9-én a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesületének tagjai látogattak el iskolánkba, akik nagyon kedvesen, a gyerekek számára is érthető módon, élményszerűen hozták közelebb a gyerekekhez az igazi drónok világát. Szerencsére az eső elállt, így a drónok az iskola udvarán repülhettek. Kedvcsinálónak cukorkákat szórt az egyik drón a gyerekek közé, majd 2 csoportban folytatódott a program. A tornateremben érdekes előadást hallhattunk a drónok sokrétű használatáról, a reptetés törvényi hátteréről, valamint a drónnal való mentésről. Az udvaron a gyerekek ki is próbálhatták a drónok irányítását, amely nagyon tetszett mindenkinek. majd cserélt egymással a két csoport, hogy senki se maradjon le sem az előadásról, sem pedig a reptetésről. A program zárásaként ismét „cukoreső” következett. Köszönjük Török Sándornak, hogy a mi diákjaink is részesülhettek ebben az élményben.