Tanulmányi kirándulás 1-2. osztály
2023. június 7-én reggel az iskolatáskát hátizsák váltotta fel. Tanulmányi kiránduláson vett részt az első és második osztály. Az esős időjárásnak köszönhetően sajnos az előre betervezett szabadtéri programokat le kellett mondani, de az osztályfőnökök gyors szervezésének köszönhetően nem kellett csalódást okozni a kisdiákoknak, hiszen már napokkal előtte izgatottan készülgettünk erre a napra. Képzeletben többször elutaztunk a kirándulásunk helyszínére. Sokat beszélgettünk a városi közlekedésről. Reggeli után kisétáltunk az autóbuszmegállóba és izgatottan vártuk az autóbuszt. Megérkezve Berettyóújfaluba a Bodorka Népmese Pontba sétáltunk el, ahol már vártak bennünket. Olyan tartalmas programsorozaton vehettünk részt, melynek során a gyerekeknek fejlődött az intellektuális, empatikus, problémamegoldó és manuális készségük is. Énekeltünk, feldolgoztunk egy
magyar népmesét, régi mesterségekkel ismerkedtünk meg, mindeközben a játék sem maradhatott el. Ezt követően a közeli parkban fogyasztottuk el az ebédünket, majd az önfeledt játék vette kezdetét a Zuzu Játszóházban. Öröm volt látni a sok kis csillogó szempárt, amikor meglátták a rengeteg játékot. Különböző jelmezekbe bújva a szerepjátékok sem maradtak el. A játék után újra előkerültek a szendvicsek, a kulacsok, és jóízűt falatoztunk, majd útba ejtettük a közeli fagyizót. Útközben megfigyeltük a gyalogos közlekedést, a
jelzőlámpákat és az közlekedési táblákat. A főtérre érve Kádár vitéz lovas szobrát tekintettük meg. Kis pihenés után eljött a hazamenetel ideje. Kellemesen elfáradva indultunk el a parkolóban várakozó városnéző kisvonathoz, ami hazáig hozott bennünket. Útközben hangosan énekelve gyorsan elrepült a közel egy órás út. Örömmel töltött el bennünket a hangosan
kacagó gyerekek visongása. Egy csodálatos napot töltöttünk el Berettyóújfaluban, tele játékkal, élményekkel, új ismeretekkel!