Üdvözöljük a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola honlapján

Óvodában jártunk

2025. március 25-én óvodai foglalkozáson vettünk részt leendő elsőseink csoportjában. Már több órán keresztül a járművekkel foglalkoztak, ennek zárását láthattuk, amely végén minden gyermek kiváló teljesítménye miatt megszerezte jogosítványát. A feladatok között szerepelt mozgásos tevékenység, taktilis érzékelés, csoportosítás és téri tájékozódás. A mozgásos feladat során a jelzőlámpának megfelelően kellett feladatokat végezniük, pl: zöld lámpánál törpejárás, piros lámpánál törökülés. A taktilis érzékelés fejlesztésénél letakart kosárból kellett járműveket kihúzni, és mielőtt láthatták volna meg kellett nevezniük. Megnevezést követően pedig csoportosítani légi-, szárazföldi- és vízi járművek alapján. Miután minden jármű kikerült a kosárból több tanulónak önálló csoportosítás alapján kellett szortírozniuk azokat. A téri tájékozódás során 4 csoportot alakítottak ki, minden csoport kapott egy-egy térképet, amelyen nyilak jelölték az útvonalat. Ezek a nyilak a tornaterem padlóján is fel volt ragasztva, különböző színekkel jelölve az előre, hátra, jobb és bal irányokat. Miután minden csoport megtalálta a saját útvonalát, következett az áthaladás. A foglalkozás során a gyerekek végig fegyelmezetten és vidáman végezték el a feladatokat, majd büszkén szerezték meg óra végén a jogosítványukat.

Digitális témahét 2025

Az idei tanévben tizedszer került megszervezésre iskolákban a Digitális Témahét 2025. március 24-38. között. Nagy örömmel használták a kisebbek a Bee-Bot padlórobotot, valamint a Minecraft játékból jól ismert Steve-vel programoztak.  Népszerű volt az Alpha 1-es robotunk, mellyel együtt táncoltak, énekeltek, nyomták a fekvőtámaszokat a gyerekek.  Különös figyelmet  fordítottunk két témára:  az internet veszélyeire és a bullyingre. A nagyobb tanulóink a mesterséges intelligencia lehetőségeit gyakorolták, majd osztották meg tapasztalataikat az alsóbb évfolyamokkal.

 

Iskolában az erdő

A Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola sikeresen pályázott az Iskolában az Erdő programra, melynek célja a fenntarthatóság témakörével kapcsolatos ismeretek feldolgozása a gyermekek bevonásával. A foglalkozásra 2025. 03. 28-án került sor, ahol az iskolában az erdő, mint egy önmagában fenntartható életközösség került bemutatásra. A 2025-ös év fókuszában az erdő fontos része, a talaj áll. Az erdei talaj nem csak ásványi anyagokból, vízből és levegőből áll, hanem elhalt szerves anyagokból és milliónyi élőlényből is. Az iskolánkban 1.-től 5. osztályig vettek részt a tanulók ebben a programban. A foglalkozás során a gyermekek csoportokat alkottak, majd forgószínpadszerűen megismerkedtek a humuszképződés folyamatával, az erdei talaj összetételével és jó pár élőlényével. Megfigyelhették a kitömött mókust, fekete rigót, a sünt és a vakondot. Egy másik állomáson bogarakat és lepkéket tanulmányozhattak. Voltak koponyák, amelyeken a fogazatot megvizsgálva, a gyerekek képet kaptak az állat táplálkozásáról. A kincseszsákból különböző termések, őzagancs, valamint felnagyított műanyag baktériumok, és lárvák kerültek elő. Az 5. helyszín az Állati földfedező címet kapta, ahol a talajban és a talaj felett élő állatok és növények világába nyertek betekintést a tanulók. A foglalkozást közös játék zárta. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, sok hasznos ismeretre tehettek szert. Többen kérték, hogy máskor is legyen ilyen foglalkozás.

Beiratkozás 2025-2026-os tanévre

A Berettyóújfalui Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba ą 2025/2026. tąnévre az Nkt. 50. § (7) bekezdése értelmében a beiratkozás ideje:

 

2025. április 10. (csütörtök) 8:00-18:00 óráig

2025. április 11. (péntek) 8:00-18:00 óráig

 

A beiratkozás helye:

A körzet szerint illetékes, vagy a választott iskola székhelye, ahova a szülő a tanköteles gyermek felvételét kéri.

 A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

  • A gyermek személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány (anyakönyvi kivonat)
  • A gyermek nevére kiállított TAJ kártya
  • A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány

 Iskolában kitöltendő:

  • Nyilatkozat az életvitelszerű ott lakásról
  • Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozóan
  • Nyilatkozat az etika vagy hit- és erkölcstanoktatás választásáról

A beiratkozással kapcsolatos információkat az alábbi linkeken érhetik el:

Nyilatkozat törvényes képviseletről

Nyilatkozat életvitelszerű ott lakásról

Nyilatkozat hit- és erkölcstan oktatásról

KRÉTA elektronikus ügyintézési tájékoztató

Minden cseppje kincs

A víz világnapját 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és először egy évvel később, 1993-ban tartották. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Iskolánk tanulói a kezdetektől megemlékeztek erről a jeles napról. Míg az elmúlt években osztályszinten, ebben az évben iskolai szinten projekthetet szerveztünk, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét az édesvizek fontosságára. Előzetes feladatként kartondobozból akváriumot kellett készíteni. A diákok nagy lelkesedéssel kezdtek hozzá a munkához. Dobozokat festettek, halacskákat, polipokat, medúzákat, teknősöket, vízinövényeket színeztek, vágtak, ragasztottak. Előkerültek a fiókok mélyéről a kagylók és a csigaházak is. Az iskola tanulóinak közel harmada készített akváriumot egyénileg, szülői segítséggel vagy csoportosan. Örömmel láttuk, hogy minden reggel egyre több kis akvárium díszíti az erre a célra kijelölt területet az iskola folyosóján. Minden kreatív diák oklevelet és egy ugróbékát kapott ajándékba. A nevelők is kivették a részüket a projektből. Három nagyméretű falitáblára varázsolták rá a vízi élővilágot.
Péntek reggel kék pólóban érkeztek a tanulók iskolába, a tanórák előtt élőképet alkottak, melynek eredményeként kirajzolódott a H 2 O felirat. A hetet vetélkedővel zártuk. Csapatokba soroltuk a gyerekeket, majd forgószínpadszerűen oldottak meg a témával kapcsolatos feladatokat. Minden állomáson igyekeztünk játékos, vízhez köthető feladatokkal várni a gyerekeket. Az alsósoknak volt szárazföldi vízi-edzés, ahol rákjárást, fókamászást, békaugrást kellett bemutatni. A „Mentsük meg a királyt!” játékban adott idő alatt a forrás vizéből a királyi vödörbe kellett minél több vizet áthordani egy kis műanyag mérőedénnyel. A „Lődd le a cápát! játékban szivacs lövő puskával be kellett találni a cápa szájába. Volt még szókereső- és memóriajáték, totó, de nem maradhatott ki pecázás sem. A felsősök szintén csapatokban tevékenykedtek. Készítettek plakátot a nap témájához kapcsolódva, megismerkedtek a vízszűrős kancsóval, versenyeztek, ki tud több tisztított vizet meginni adott idő alatt. Ők is pecáztak, volt szókereső, totó. Nagyon tetszett az 1 perc és nyersz játékból megismert, pattintsd be a pingponglabdát a vizespohárba. Nagyon jól érezték magukat tanulóink a vetélkedőn. Az ügyességi feladatok mellett tudásukat is tesztelhették a vizek védelmével kapcsolatban. Bízunk abban, hogy ezután egy kicsit mindenki jobban odafigyel a vizes élőhelyek védelmére, valamint nem pazarolja a csapvizet, mert a mai napon megtanulta, hogy a víznek minden cseppje kincs.