"Ép testben ép lélek"
Annál nagyobb ajándékot nem is lehet adni egy gyereknek, mint hogy egészségben neveled. Ezt a gondolatot szem előtt tartva szerveztük meg iskolánkban az idei évben is az Egészségnevelési tematikus hetet. Az egészséghét során arra törekedtünk, hogy a gyerekek játékos módon sajátíthassák el, hogyan kell ügyelniük az egészségükre, miért szükséges a testük ápolása, a helyes táplálkozás, a megfelelő mozgás. A témahét elején bemeneti kérdőív segítségével mértük a tanulók egészséges életmóddal kapcsolatos ismereteit. A hét folyamán tanórákon és tanórán kívüli foglalkozásokon is foglalkoztunk ezzel a témával, pl.: dalok gyümölcsökről, kép a tisztálkodásról, kisfilmek a barátságról, az elfogadásról. A védőnő minden osztályban tartott mentálhigiénés előadást. Nemcsak a lelki egészségre, de a fogmosás és a tisztálkodás fontosságára is felhívta a figyelmet. A napirendről beszélgettek, valamint rávilágított a telefonhasználat káros veszélyeire is. Kiemelte a reggeli étkezés fontosságát. A cukros italok helyett inkább a vízfogyasztást ajánlotta. Az alsó és a felső tagozatos gyerekeknek külön szerveztek vetélkedőt a nevelők, ahol elméleti és ügyességi feladatokat oldottak meg. A kisebbek vegyes csapatokba szerveződve 8 különböző feladványban bizonyíthattak.
- Fűszerek felismerése
- Zöldségkóstolás - Találd ki, mit ettél!
- Gyümölcsök felismerése
- Totó a tisztálkodással és a helyes táplálkozással kapcsolatban
- Találós kérdések zöldségek, gyümölcsök témában
- Sportos feladat - célbadobás
- Az online Wordwall feladat tableten az egészséges életmód és táplálkozás témakört ölelte át.
- Kirakó során a táplálkozási piramist, gyümölcsöket, zöldségeket kellett kirakni a gyerekeknek.
A vetélkedő végén - a Márton nappal összekapcsolódva - libazsíros kenyérrel kínáltuk meg a gyerekeket, amit sok zöldséggel, gyümölccsel fogyasztottak el. A felsősök 5 fős csapatokban mérkőztek meg egymással. A feladatok típusa több pontban megegyezett az alsósokéval, de kicsit nehezítettünk rajta az életkori sajátosságaikat figyelembe véve. Kiegészítettük szólásokkal, közmondásokkal, valamint angol nyelvi ismereteiket is teszteltük az egyik állomáson. A változatos feladatoknak nagyon örültek a gyerekek, pozitív visszajelzések érkeztek tőlük. Az alsósok a hetet egy közös szabadtéri játékkal zárták, ahol a szabadban körjátékokat játszottak. A felsősök az asztalitenisz szabályaival ismerkedtek a gyakorlatban egész héten. Néhány nap elteltével már látható volt a fejlődésük, sokat ügyesedtek.
Karácsonyi csoda
2024. 11. 21-én a Lázár Ervin Program keretében Budapesten jártak 8. osztályos tanulóink, ahol fő úti cél a Fővárosi Nagycirkusz Karácsonyi csoda című előadásának megtekintése volt. A vasútállomástól gyalog sétáltunk el a program helyszínére, közben megnéztük a főváros néhány nevezetességét. A Terror Háza és a Szépművészeti Múzeum épületét, a Hősök terét. A cirkuszban pedig vártuk a varázslatot, amely meg is érkezett a porond felett szállingózó hó nyomán. A porondmester botja varázspálcává változott és elhozta a lelkes közönségnek az artisták, a mágus, a hasbeszélő, a gyorsöltöző pár csodás produkcióját. Voltak aranyos, ügyes kutyusok, bohócok, minden, ami igazi cirkuszi élményt varázsolt a porondra. A műsor után - feltöltődve csodás élményekkel – gyalog indultunk vissza a vasútállomásra, hogy minél többet láthassunk szép fővárosunkból. Nagyon jól érezték magukat tanulóink, sok szép élménnyel gazdagodtak.
Pályaválasztási tájékoztató
2024. november 15-én a Hajdú-Bihar Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat pályaválasztási referense tartott előadást az iskola 7. és 8. osztályos tanulóinak. Az előadó beszélt az átgondolt szakmaválasztás fontosságáról. Kiemelte, hogy ehhez elengedhetetlen az önismeret és a tájékozódás. Segítségként bemutatta azokat az informatikai felületeket, ahol a tanulók szakmaismereti tájékoztatókat érhetnek el. Néhány szakmabemutató filmjét meg is nézték a gyerekek. Tájékoztatta a tanulókat a középiskolai felvételi eljárás rendjéről is. Az előadás második felében bemutatta a különböző középiskolákat, beszélt az ezek közötti átjárhatóságról, a felvételi eljárásról.
„Halloweenkor az lehetsz, aki csak akarsz”
2024. október 24-én játékdélutánt tartottunk iskolánk 1-3. osztályában. A halloween ünneplése nagy divat lett hazánkban is az utóbbi időkben. Az amerikai hagyomány szerint ilyenkor jelmezbe szokás öltözni, mint nálunk farsangkor. Ezt a szokást mi is egyre inkább átvettük, hiszen a legtöbb gyerek imádja a Halloweent. A szünet előtti napokon nemcsak a jelmezeké volt a főszerep, hanem a játéké és a mozizásé is. Szuper hősök, hercegnők, boszorkányok és még sok más kreatív ötlettel készültek tanulóink erre a különleges napra. Mindenki úgy nézett ki, mintha egy igazi Halloweni-bálban lettünk volna. Délutánt egy kis mókázással színesítettük. A vicces játékokban szívesen vettek részt a gyerekek. Mókás múmiák születtek, pálcikával ehettek popcornt és a csokiperec evő verseny tetszett a legjobban. A szülőknek köszönhetően a nasizás sem maradt el. Egy kedves anyuka még a dekorációról is gondoskodott. A megmarad finomságokat a másnapi mozin jóízűen falatozták meg a gyerekek, a Cápakutyi fantasztikus, halloweenje című mese nézése közben.
Megemlékezés
Az iskola tanulói és tanárai a az iskola aulájában elhelyezett emlékfal előtt emlékeztek meg az 1956. október 23. forradalom és szabadságharc hőseiről. Tanáraik segítségével felidézték a 68 éve történt eseményeket, majd kisfilmeket néztek meg, hogy minél jobban megértsék ennek az ünnepnek az üzenetét. Ezen a napon ellátogattak a községi 56-os emlékműhöz is az osztályok, ahol az elsősök elhelyezték az esemény jelképét, az általuk készített lyukas zászlót.