Advent- karácsony
A Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola is ünnepi díszbe öltözött már advent 1. vasárnapjára. Előkerültek a szekrény mélyéről az ünnepet szimbolizáló díszek – adventi koszorú, feldíszített fenyőfa, meleget sugárzó kandalló, különböző színű égősorok, füzérek. Az ajtókon és az ablakokok megjelentek a hópelyhek, a manók, a hóemberek. Megkezdődött az egy hónapig tartó várakozás a karácsony csodájára. Hetente más osztály idézte fel az adventi gyertyák jelentését, majd sorra meggyújtották azokat. Minden alkalommal az iskola tanulói közösen énekeltek el egy ismert karácsonyi dalt, ezzel is megalapozva a várakozás csodáját. 1. és 2. osztályosaink a község karácsonyfájának feldíszítésénél segédkeztek, a felsősök által festett tobozokat rakták fel a fenyőre.Advent első vasárnapján furulya szakos diákjaink zenéltek a község főterén, majd az iskola igazgatónőjével közösen gyújtották meg az első gyertyát a község adventi koszorúján.Az adventi hét csúcspontja a december 19-én megtartott karácsonyi ünnepségünk volt, ahol diákjaink kb. 70 %-a szerepet kapott. A változatos műsort egy történet köré építettük fel, melyben volt vers, zene, tánc, jelenet. A gyerekek hetekig készültek, hogy a lehető legjobban tudjanak szerepelni szüleik és a meghívott vendégek előtt. A siker nem maradt el, nagy tapssal jutalmazták a nézők az előadást.
Siklani jó!
Nagy örömünkre ezen a télen is kinyitott Berettyóújfaluban a műjégpálya, így meg tudtuk hirdetni a korcsolyázási lehetőséget tanítványaink számára. Zömében az alsós gyerekek jelentkeztek, akik még csak most ismerkedtek meg ezzel a remek sportolási lehetőséggel. 2024. 12. 10-én kora délután vettük birtokba a jégpályát. Jó volt látni, ahogy a 35 gyerek több-kevesebb sikerrel igyekszik egyensúlyát megtartani a jégen. A gyakorlottabb korizók segítették a kisebbeket, így mindenkinek volt sikerélménye. A gyerekek élményekkel gazdagodva, kipirult arccal, boldogan jöttek haza. Mindenki azt mondta, hogy jövőre is eljön korcsolyázni, ha lesz rá lehetőségük.
Mikulás a testvérosztállyal - Mikulás Kupa
2024. 12. 06-án országjárása egyik állomása a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskolában volt a Mikulásnak, ahol az 1. osztályosokat látogatta meg. A gyerekek izgatottan készültek a fogadására, dalokat, verseket tanultak, hogy méltó módon tudják köszönteni. A kora délelőtti órákban megérkezett mindenki kedvence, hogy mondjon néhány biztató szót a gyerekeknek, és mindenkit megajándékozzon. Miután a Mikulás tovább ment - hiszen sokfelé várták még – a testvérosztályok közös játékkal töltötték a következő órát. A felső tagozatos gyerekek változatos ügyességi feladatokkal várták a testvérosztályuk kisdiákjait. A visszajelzésekből kitűnik, hogy mindenki nagyon jól érezte magát. A gyerekek jót játszottak és a mikuláscsomag is finomságokkal volt tele.
Mikulás Kupa – teremlabdarúgó tornán voltunk Komádiban
2024. 12. 05-én újra megmérkőztek egymással a körzet iskoláinak kispályás labdarúgói. Iskolánk minden korcsoportban nevezett csapatokat a versenyre. Felsős lány csapatunk 1. helyezést ért el, a III. korcsoportos fiúk 2. helyen végeztek, a IV. korcsoportos fiúk pedig 3.-ok lettek. Jó hangulatú, sportszerű és színvonalas mérkőzéseket játszottak a gyerekek.
Csapatnévsorok:
Felsős lányok: Fülöp Dorina Ella Görcsi Dorina
Sanyó Kiara Klaudia Darázs Eszter
Szilágyi Ramóna Roxán Görcsi Renáta
Rácz Liliána
III. k.cs. fiúk: Kalmár Attila Dominik Rácz Imre Sanyó Dzsasztin
Bene Lajos Lóránt Oláh Máté Daróczi Milán
IV. k.cs. fiúk: Laska Kálmán Viktor Sütő József Eduárd Varga Zoltán Márk
Horváth Brendon Berczi Csanád Sápi Erhard Béla
Huppauer Perbált Ákos Komóczi Bence
Felkészítő nevelő: Papp József testnevelő tanár
Mi leszek, ha nagy leszek? Pályaorientációs nap
Az idei tanévben december 7-én tartottunk a pályaorientációs napunkat. A diákok különböző formában, személyes tapasztalás útján, valamint osztályukban, életkorunknak megfelelően ismerkedhettek meg az egyes szakmákkal. Ennek a napnak a legfőbb célja az volt, hogy elősegítse a tanulók ismereteinek, tapasztalatainak bővítését a munka különböző színterein, megkönnyítve ezzel a majdani pályaválasztási döntésüket. Az alsós- és a felsős munkaközösség külön szervezte meg ezt a napot. Egész héten folyt a beszélgetés, a mese, valamint különféle feladványok, játékok várták a gyerekeket, hogy minél többféle mesterséggel ismerkedhessenek meg a tanulók. Ezt a napot színesebbé és érdekesebbé tette a személyes találkozás a munka világában dolgozókkal. A reggelt a helyi lakosú háztartási gépszerelő Szalai Sándor apuka nyitotta meg, aki gépalkatrészekkel és kézi szerszámokkal megismertette meg a gyerekeket. Ezután a polgármesteri hivatalba sétáltak át, ahol a hivatalban dolgozókkal beszélgettek. Sok gyermek most járt még először itt. A község alpolgármester asszonya megmutatta az irodákat és beszélt a hivatalnokok munkájáról – mit dolgoznak, milyen végzettség kell az adott munkához, ezt milyen iskolában lehet ezt megszerezni. Ezt követően a helyi zöldségeshez az Éden Ligetbe sétáltak tovább a tanulók. Itt a kereskedők munkájába leshettek kicsit bele. Megtudták, hogy az árubeszerzés hajnalban történik, így a vásárlókat mindig friss termék fogadja reggel. Megtanulták, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek, hiszen senki sem szeretne egy összenyomkodott gyümölcsöt megvenni, elfogyasztani.
Mesélni mindig jó!
Irinyi Károly Általános Iskola Gáborjáni Telephelye adott otthont a tankerületi mesemondó versenynek. Az iskola igazgatónője elmondása alapján évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés az esemény iránt, idén 28 iskola 75 kisdiákja versenyzett egymással és mesélt hosszabb-rövidebb történetet a felnőttekből álló zsűri előtt. Alsó tagozatos diákjainkkal is először látogattunk el Gáborjánba. Iskolánkat Berczi Sarolta 1. osztályos felkészítő nevelője: Asztalos Mária és Rostás Máté 3. osztályos tanuló felkészítő nevelője Harasztosiné Daróczi Erika képviselte. A gyerekek még mindig szívesen olvasnak népmeséket, és ügyesen tovább is tudják adni azokat társaiknak. Az ilyen megmérettetések erősítik a versenyszellemet, emellett fejlődik a gyerekek előadásmódja, és pozitív élményeket, tapasztalatokat szerezhetnek. A rendezvényt Nagy László Berettyóújfalui Tankerületi Központ szakmai vezetője nyitotta meg. A díjakat Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója és Törökné Csörsz Csilla igazgatónő, valamint Gáborján község polgármestere adták át a gyerekeknek a zsűritagokkal közösen. Élményekkel gazdagon tértünk haza.